Feltételezem, hogy az emberek természettől fogva önzők és az emberi életnek nincs rajta kívüli értelme vagy τέλος–a. Evidensen igaznak tűnik, hogy a rendkívül kisszámú látszólagos kivétel ellenére az emberek természettől fogva önzők – bárhol és bármikor is tekintünk rájuk. Ezen önzőség sajátosságáról a modern pszichológiának van mondanivalója. A lélek (psyche) egy történetileg meghatározott egyed, amely kérlelhetetlenül önmaga gondját viseli. Bizonyos tekintetben hasonlít egy géphez: működéséhez energiaforrásokra van szüksége, és fogékony bizonyos cselekvésmintákra. Az olyannyira magasztalt választási szabadságának köre általában nem túl nagy. Egyik legfőbb időtöltése az álmodozás. Vonakodva néz csak szembe a kellemetlen valósággal. Tudata általában nem egy áttetsző üveg, amelyen keresztül a világra tekint, hanem többé-kevésbé fantasztikus ábrándok felhője, ami arra való, hogy a lelket megóvja a fájdalomtól. Állandóan vigasztalást keres, akár az én elképzelt kitágulása, akár teológiai természetű fikciók révén. Még szeretete is többnyire az én jussának kinyilvánítása. Azt gondolom, hogy valószínűleg rá tudunk ismerni magunkra ebben az eléggé lehangoló leírásban.
Irish Murdoch, The Sovereignty of Good (ford. Lautner Péter). London: Routledge, 1970, 75-101.
No komment. Csak kérdések. Meg egy fakulttativ feladat:
Ird le maximum 15 szóban magad, mint ha valami eladó tárgy lennél vagy mint ha ELADÓ VAGYOK apróhirdetést irnál magadról. Pl.
54 éves hedonista iró megváltást keres maradék idejének értelmes eltöltéséhez. Megváltásért cserébe megirom a sztorit.
Bé-változat:
Itt egy ilyen önjellemzős bigyula, 5-6 szót kell kiválasztani, amivel jellemzed magad! (Angolul.)
