Az emberi kommunikáció alaptételeit 1967-ben az amerikai Palo Altó-i iskola kutatói a következı öt pontban foglalták össze. [2]:
-
Nem lehet nem kommunikálni. Azaz az ember minden megnyilvánulása üzenet, kommunikáció. Így az is, ha éppen hallgat az illetı, mert nem akar a másikhoz szólni.
-
A kommunikáció többcsatornás és többszintő. A több csatorna a két fı csatorna – a verbális (nyelvi) és a nem verbális (nem nyelvi) – meglétét jelenti. A többszintőség a tartalomra és a viszonymeghatározásra utal. A tartalom a közlés szintjét jelenti, vagyis azt, amit mondunk, megfogalmazunk a kommunikációban.
A viszonyszint pedig meghatározza, minısíti az elızı, tartalmi szintet, azaz megmutatja, hogyan kell értenünk az elhangzott üzenetet (pl. parancsnak, sürgetésnek). A viszony meghatározásában fontos szerepe lehet a nem verbális jeleknek.
-
A kommunikáció a részt vevı felek között körkörösen (cirkulárisan) zajlik. Ez azt jelenti, hogy a kommunikációban részt vevıknek az üzenetekhez és egymáshoz való viszonyát maga a kommunikáció alakítja. Tehát hiába képzelünk el elıre egy üzleti tárgyalást, hiába játsszuk le magunkban annak egész menetét, a valóságban biztos, hogy nem úgy fog történni, ugyanis a tárgyalás menetét a másik fél is meghatározza, befolyásolja. A kommunikáció folyamatának körkörösségét a kommunikáció tagoltsága, a közbepontozása (interpunkciója) biztosítja, vagyis az a tény, hogy a kommunikáló felek szerepei (adó és vevı) állandóan cserélıdnek.
-
A kommunikáció digitális és analógiás kódokból áll. A digitális kódok olyan jelek, amelyek részeikre, összetevıikre bonthatók, a köztük levı összefüggések leírhatók. Ez jellemzi a nyelvi jeleket. Az analógiás kódok nem bonthatók összetevıkre. Ilyen típusú kódok jellemzik a nem verbális kommunikációt (pl. egy gesztus, mimika, testtartás).
10
