A Hagyományos Út: Hiányállapotban vagy. El vagy cseszve.
Még mielőtt bármit is tudtam volna az önfejlesztésről, akkor is mindig javítani akartam magamat. Olvastam, és dolgoztam magamon. A hatékony vezetésről szóló könyvekbe temetkeztem leginkább bele, Steven Covey-tól Scott Peck-ig.
Nem voltam boldog az életemmel, ezek a könyvek pedig az önjavítást ígérték számomra. Azt állították, hogy megoldják a boldogtalansági problémámat.
Évekkel később egy buddhista alapokon nyugvó posztgraduális képzésre iratkoztam be, hogy még mélyebben tanulmányozhassam magamat, és pszichológiát is tanulhassak, s így hatékonyabban tudjak másokkal is dolgozni. A tananyag szerves része volt a meditáció. A legelső meditáció órán, az oktatónk olyasmit mondott, amit sosem fogok elfelejteni.
Rámutatott, hogy legtöbbünk a „csinálással” és a jobbá válással van elfoglalva. A meditáció ezzel szemben arról szól, hogy önmagad vagy, nem pedig fejleszteni, javítani próbálod magadat. Minél inkább képes vagy „saját magaddal lenni”, annál teljesebb, beteljesedettebb leszel, és annál nagyobb szolgálatára lehetsz másoknak is.
Felkapcsolták odabent a villanyt! Rádöbbentem, hogy az önfejlesztési projektem során tett ártatlan kísérleteim eredményeként csak újabb és újabb rétegekkel vastagítottam már amúgy is megkövesedett egómat. „Ez az új technika vagy könyv majd végre boldogabbá fog tenni,” jelentettem ki elég sűrűn. Vagy, „Várjunk csak, hát csupán annyi a dolgom, hogy még keményebben próbáljak boldog lenni.” Mindenhol kerestem.
Számos meditációs elvonulás, rengeteg terápia, férficsoport, tréning és önreflekció után szép lassan elkezdtem felhagyni az önjavító projekttel. Apám!!! Nagyon nehéz volt! Néha még mindig beszippant. Valójában, a Forradalmi Férfi projektemet is a hiányra fókuszálással indítottam, azt gondolván, hogy a férfiak nem tesznek eleget.
Aztán végképp rájöttem, hogy egy férfit az tesz forradalmivá, ha hajlandó a lelkében keresgélni, önmagába nézni, mélyen megismerni önmagát, így gyakorolván saját maga elfogadását olyannak, amilyen, és ezzel tudja igazán jobban szolgálni a világot.
Sok hozzám hasonló önfejlesztés-függő a valláshoz, az önsegítéshez, a terápiához, a coachinghoz, és a személyes fejlesztéshez menekül életének jobbá tétele érdekében. Miért? Mert ezek a területek általában azt ígérik, hogy segítségükkel enyhül a fájdalmad és megoldódnak a problémáid. Előfordul, hogy működnek is, és ilyenkor nagyon kedvező hatásaik vannak. Jellemzően, ezek a megközelítések legalább jó érzéssel töltik el a gyakorlót, ha már amúgy nem nagyon képes semmit sem érezni.
A legtöbb esetben, azonban, ezek a módszerek arra a téves hiedelmedre építenek, hogy valami baj van veled. Például, ha te és a coachod vagy terapeutád is elhiszitek azt a történetedet, hogy egy roncs vagy, akkor mindketten megjavítani próbáltok téged, és végül mindketten frusztrálva tapasztaljátok majd, hogy a „megjavítási” projektedben lehetetlen előrébb jutni.
A Forradalmi Út: Rendben vagy, úgy ahogy vagy. (Vagyis semmi sincs alapvetően elromolva benned.)
Az önfejlesztés nagy paradoxona: az ÖNELFOGADÁS.
Ha azzal a felfogással, megértéssel indulsz el, hogy alapvetően jó, szeretetre érdemes, és becsülendő vagy, akkor radikálisan más eredményt fog hozni a gyógyítóddal, coachoddal, vagy trénereddel végzett munkád.
Mostanra az önfejlesztés már azt jelenti nekem, hogy az önelfogadás felé „fejlődöm”. Vagy másképp fogalmazva, az önismereten keresztül megszeretem magam. Krishnamurti így emlékeztet minket minderre: „Az önismeret a szabadság sarokköve.”
Minél jobban elfogadjuk és átöleljük önmagunkat, annál természetesebben fogunk növekedni és fejlődni.
Minél többször „gyakoroljuk” és éljük az önszeretetet, annál hajlandóbbak vagyunk letenni a maszkjainkat, és azzá „nőni”, akik valójában vagyunk.
Ha képes vagy az iránytűdet elfordítani arról, hogy rossz és hibás vagy, és ehelyett a veled született jóságodra irányítani, alaposan meglepődhetsz, mi minden lehetséges.
