Sziasztok,
a hagyományok szerint ebben a körben jelentem ne, hogy hétfőn este 8-kor első alkalommal jelentkezik a "Forró szék" munkacimet viselő műsor, amelynek első vendége Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő, aki többek között arra büszke, hogy 4x választották újra. A "radikális őszinteség" témájára hevesen reagál, és érdekes részleteket tudunk meg Gyurcsány Ferencről és az öszödi beszédről.
Sem a kérdések, se a válaszok nem olyanok, amelyeket ddig bárhol láthattál volna!
Hétfőn este 8-kor gyere NetSzemlét nézni, addig meg érd be az előzetessel, amelyet idetettem.
Ha van olyan ember a környezetedben, akit érdekelhet a műsor tedd meg neki - és nekem is - azt a szívességet, hogy link megosztásával felhívod rá a figyelmét.
A héten szinte semmit nem olvastam, csak a műsorokon dolgoztam, így a legtöbb blog bejegyzés is a belső dolgaimról szól és a Munkanaplóból származik. Mivel már nem vagyok egyedül, elsősorban róluk és nekik írok, hiszen az a dolgom, hogy mindent megtegyek az ő céljaikért, amit nekem lehet és kell megtennem. Ti vagytok a "Szabó család 2.0" munkacímre hallgató lappangó internetes forradalom első tagjai, köszönettel tehát a következőknek: Bogár László, Vitályos Gábor, Dr. Kun László, Telkes Cecilia, Endres György, Dr. Parádi József, Dr. Scheiling Ágoston és a többi ACN-es vezető, és mindazon fel nem soroltak türelmét, amiért "folyton videózom" és "mindent felteszek a netre".
Igen, ez itt a valódi Való Világ! :)
Kellemes 7végét kívánva üdvözlettel
Jóska
Dr., Telkes József
www.netszemle.hu
A lev.listára írott levelem (204)
2011.06.24. 20:39 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://munkanaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr913012307
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
webEndres · http://harciuborka.wordpress.com/ 2011.09.06. 16:30:48
csak egy zárt hibrid rendszerben műkődőképes az ACN telefon nincs wifije nincs két kimenetele ha rádugod a projektort nincs képed a készüléken ...stb egy rosszúl fejlesztett szük igénykörű rendszer és ezt még egy utolsó android telefon is tudja 24eft-ért.
2012.03.29. 16:30:44
Megszűnt a több évtizede fennálló munkahelyem. Kénytelen voltam valami jövedelemforrást keresni. Ekkor találtam rá a KMD holding által kínált lehetőségre, amelyet szívesen ajánlok mindenkinek a következő honlapon:
kmdholding.com/hub3p3a
kmdholding.com/hub3p3a