Elektronikus levél Bognár Évának, a RádióQ frissen kinevezett főszerkesztőjének.
Kedves Éva, akkor ahogy megbeszéltük, irom az emlékeztetőt, miben állapodtunk meg:
1. Tudomásul vettem, hogy - a korábbi igéretek ellenére - nem adtok egy fél szerkesztőt mellém, mert erre nem telik, illetve ilyet egyik műsorvezető sem kap.
2. Jövő héten még a régi rendben megcsinálom szerda 21 órától a műsort, mivel a vendégeket már meghivtam. (Igaz, 20 órára, mert erről volt szó, de átszervezem.)
3. Az utánavaló héten és azt követően minden csütörtökön 20-22 között szól a műsorom, ez már döntés, de erről még kapok egy megerősitő értesitést tőled, mivel értesiteni kell a cseréről az érintett műsort, amelyet vált a NetSzemle.hu.
4. A honlapba épített új ablak kérdése még függőben, itt is jelzem, hogy ez a javaslat már egy hónappal ezelőtt is megtörtént részemről, amikor még úgy volt (szinte), hogy "kérhetek bármit". Tudomásul vettem, hogy a szerver költözésre várunk, amelynek időpontját nem tudtad még megmondani.
5. A 4 héttel ezelőtt Müllner Dórának és Bocz Marcinak is elküdlött 2 db promó javaslatomat megnézed, és a véglegesités után - a többivel együtt, azonos feltételekkel - adni kezditek.
Erről nem beszéltünk, mert elfelejtettem, de a műsor hétvégi ismétlésére is kéne valami megoldás, nekem mindegy mikor, de ezt még pár hallgató is kérte ill. javasolta. Úgy hogy erre a kérdésre is majd légy szives adj választ!
Végül az fontos lenne, ha az új szerveren a régi műsorokat meg lehetne hallgatni, visszakereshetően. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően addig is megkapom másnap letölthetően a műsor felvételét. (Ezt azért is irom, mert az első 3 műsornál ez gyorsan ment, most meg már péntek és még mindig nem, pedig tegnap is, ma is küldtem az egyébként megszokott rutinról emailt Marcinak. Rákérdeznél marcinál, hogy megoldódjon ez a gond?Ö
Elnézést, hogy emlékeztetőt irok, de heppem, hogy félreértések elkerülése végett mindent a glasznoszty jegyében dokumentálok. Nem tudom, ismered-e, a műsornak van egy blogja, amely a Rádio Q-val szerzett tapasztalataimat már jóval korábban rögziti, tanulságos lehet, ha időnként megnézed. Ezt a levelet is felteszem, ahogy szoktam, tájékoztatásul a munkatársaknak és a törzs hallgatóknak.
Megjegyzem, csendesen, hogy 1 hónap alatt nem sikerült megoldani, hogy a RadioQ honlapján megjelenjen a műsorrendben a NetSzemle.hu, azért ezen is változtatni kellene, nincs igazam?
Üdv: Jóska
CC: VTamás, tájékoztatásul.