"Olyannyira, hogy a reklámszakemberek már arról beszélnek, hogy az internet a tévés főműsoridőnek kezd konkurenciájává válni.
Ehhez képest esténként alig van mit olvasni, nézni, pedig ott ülünk a gép előtt. Reméljük, mi adunk majd húsz kellemes esti percet az olvasóinknak. És persze úgy számolunk, hogy a hirdetési pénzek is mennek majd az emberek után, mint a világon mindenütt. Nagy-Britanniában az internet része a reklámtortában gyorsan nő, 2009-re pedig szakértők szerint meghaladhatja majd a tévéét. Döbbenetesen hangzik, ugye? Nálunk is hasonló lesz a trend szerintünk, pár év késéssel."
Mi következik ebből?
Akik megírja nekem, annak válaszban megírom, hogy honnan idéztem a fenti megállapításokat. (A válaszokból - ha lesznek - a legjobbakat közzéteszem, illetve minden olyat, amelyet érdemes továbbgondolni.)
A következő napokban felteszek pár kérdést, amelyazt a célt szolgálja, hogy valamennyire megismerjem, miről olvasnál a legszívesebben alapos, eredeti anyagokat.
Szerintem érik a piac a NetSzemle - A világháló legjava c. kezdeményezésre is, most már csak szerzők, újságirók, szerkesztők kellenek. Ráadásul színtiszta tehetségkutatásról beszélünk, a korábban leírt ötletpályázat résztvevőit meghívjuk a készülő magazin tesztelőinek béta-csapatába.
Mindezt 100% online.
Ma már este neteznek a legtöbben, nem reggel, mint korábban
2008.04.16. 17:21 NetSzemle - Hiteles személyes tapasztalatok
Szólj hozzá!
Címkék: este netszemle
A bejegyzés trackback címe:
https://munkanaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr65428596
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.